Sziasztok! Sajnálom, de elég nagy késéssel /betegség+magány ügy miatt/ itt van a 11. Rész :) Mivel jelen időben már nem bírtam tovább írni mert úgy elég nehéz volt megfirkantani a szöveget ezért átraktam múlt időbe. Bocsánat a szöveg "időbe való tologatásáért" . Remélem tetszeni fog nektek ez a rész "is". xd nyuszi-puszi: Zsüliii :*
***
- Mai terv? - kérdésem a hatalmas ház nappaliját töltötte be. Apró mosoly kíséretével huppantam le Neymar mellé aki éppen FIFA15-ön játszott.
- Délután 3-kor nekem mennem kell egy fontos megbeszélésre. Tudod, hamarosan a Real ellen játszunk ami döntő fontosságú lesz a Spanyol Ligában. - egy pillanatra felém pillantott és rám kacsintott. Hirtelen észrevettem a másik konzolt ami épp a dohányzó asztalon foglalta el helyét. Kezemet felé nyújtottam és megragadtam.
- Úgy is én fogok nyerni mert te béna vagy
- Nah azt majd meglátjuk - két óra játék után Neymar felment készülődni a megbeszélésre. Felálltam a kanapéról és a tágas terasz felé indultam mely a kék hullámzó felé nyílt. Megálltam az üvegajtó előtt. Ujjaimmal a hideg üveghez értem hozzá és kinyitottam az ajtót. Apró lépésekkel a terasz korlátja felé sétáltam. Hajzuhatagomba a szél kapott bele 's felkapva azt, játszott vele. Tekintetem a messziséget fürkészte és mindeközben gondolataimat a régi emlékek szürkesége járta át. A gyermekkorom melyben minden oly tökéletes volt. Tökéletes és sivár... hát igen.
- Kincsem, én indulok. Este nem lenne baj ha pár barátom átjönne? Tudod, megünnepeljük, hogy visszajöttél. - szólalt meg Ney a hátam mögött mire én csak bólintok egyet és kimegy a házból. Hirtelen a csönd vett át mindent. Leültem az erkélyen található kis kanapéra ahol egy jó kis régi Shakespeare könyv hevert. Kinyitottam ott ahol befejeztem legutóbb és elkezdtem ismét olvasni a könyvet. -
"Tudod, mit álmodtam nem régen egy éjjel?
Jártam a sólymommal a mezőkön széllyel.
Egyszerre a sólyom zsinórát feszíti,
lábaival ránt és szárnyát kiteríti
és elkap a földről; s mielőtt gondolnám
fennúszom a légben, röpülve zsinórján.
A zsinór szerelmünk: lásd, te vagy a sólyom:
kapj fel engem édes, nem vagyok én ólom.
Nem akarok többet lehágni a rögre:
ha a nótád mérges, mérgezz meg örökre!
Ha te nem dalolsz már, élhetek-e vajjon?
De ha dalolsz, akkor dalodat meghallom.
Talán álruhában titkon belopózom,
talán, ha kizársz, az ajtón hallgatózom,
de ne hidd, hogy tőlem dalodat elrejted." /Shakespeare - A vihar/
- Sss, halkabban. Ne hogy Essa meghallja - suttog Neymar a barátainak
- Már késő! - ordítottam oda nekik. Pár másodpercen belül már a zene kakaón, a kapott finom édeskés pezsgők, és a lágy borok a svédasztalon sorakoztak a csokitortával együtt amire csak ennyi volt írva " Te amo " . Nagyon tetszett ez így nekem. - Édesem, odamegyek egy kis pezsgőért, mindjárt itt vagyok - azzal felálltam a kanapéról és az asztal felé sétáltam.
- Vani? Szia. - Vani... rég hallottam ezt a becenevemet. Talán csak egy ember hívott így engem, egy nagyon különleges személy a régi életemből. - Hallottam mi történt - egyre közelebb jött felém - részvétem - ölelt át James. Nagyon meglepődtem, mert világosan megkértem rá, hogy hagyjon békén és soha többet ne keressen meg.
- Kösz. Amúgy meg mit keresel itt? Vagy egyáltalán ki hívott meg? - löktem el magamtól és szúró szemekkel néztem rá. Pulzusom kezdett az egekbe menni szívem ismét hevesen vert. De most nem a fájdalom, vagy a düh miatt. Nem. ez valami egész más volt.
- Neymar, Neymar hívott meg. De ha nem látsz szívesen el is mehetek. - fordult sarkon mire én megragadtam kezét és egy jóval halkabb helyre vittem magammal. Már este felé járt, ahogy felmentünk a legfelső emeletre éreztem, hogy ez a beszélgetés nem lesz valami kellemes Jamessel. Kezét szorítottam amennyire csak tudtam, hagyj fájjon neki, ahogy nekem is fájt amikor megcsalt.
- Miért tetted? Miért? - hangom valamivel hangosabban szólt a megszokottnál.
- Vani, ezt te nem értheted. Kényszerítettek rá. - ajkai nyitva maradtak. Több szó nem bírt rajt kijönni, szemében láttam a fájdalmat és a csalódottságot, amit akkor és ott nekem okozott.
- Ki? Még is ki akart neked... akarom mondani NEKÜNK ártani? - léptem közelebb a korlátnál álló Rodríguezhez
- A te "legjobb barátnőd". Akiben annyira megbíztál. - mímelt mosollyal felém pillantott és két kezemet megfogva maga felé húzott
- Mia? Az kizárt. Nem hiszem el. - hatalmas szembogaraimból könnyek törtek elő, legszívesebben elfelejtettem volna ezt az egészet és... és otthagytam volna mindent a fenébe és leléptem volna. De nem tehettem meg akkor. Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok találkozni Jamessel, de nem sikerült. Utáltam Őt teljes szívemből.
- Pedig Ő volt. Emlékszel? Mindig írt a kis "naplócskájába", jah igen, hát az egy kis könyvecske volt teli fanatikus, szerelmes versekkel amik nekem szóltak. Mia csak azért barátkozott veled, hogy a közelemben lehessen, ha nem hiszed el? Akkor tessék - egy darabka gyűrött papírt nyújtott felém amin egy portugál nyelvű szerelmes versecske szerepelt Mia aláírásával egyetemben. Kezem összeszorult és összegyűrte azt a darabka cetlit, majd a földre hajította. - Nah most már elhiszed ugye? Nem én csókoltam meg. Nem, hanem ő engem. - derekamat megfogva még közelebb húzott magához. - én utáltam Miát. Nekem Te voltál, te vagy a szerelmem. Egyedül irántad éreztem azt amit szerelemnek lehet nevezni. Amikor a szívem hevesebben ver, amikor a veled töltött idő pillanatok alatt eltelik, amikor féltékeny vagyok hogy ha valaki megbámul... Szeretlek Vani, érted? Szeretlek - hirtelen ágynak döntött és heves csókja, férfias illata mámorító számomra.
