Sziasztok :DD Eldöntöttem, hogy hetente egy rész lesz vagy szombaton vagy vasárnap mert csak akkor érek rá valamit is összefirkantani. Lehet valamikor lesz egy design átalakítás, és szeretnék mindenkit megkérni, hogy IRATKOZZATOK FEL. Puszi: Zsüli :*
- Te megőrültél? - gyönge karomat meg erőltetve löktem el magamtól a real tízesét.
- Én... - óvatosan az ágyra ült - azt hittem, hogy te is akarod - pólója után nyúlt majd egy hirtelen mozdulattal magára öltötte azt. Felállt és kezével egy ölelést követelt. Ruháimat magamra kapva nőies léptekkel felé lépkedtem. Minden olyan volt mint régen, egy dolgot kivéve. Az érzés, hogy szeretem már nem volt a régi... és, hogy bevalljam magamnak már nem is lesz. Én Neymart szeretem. - Sajnálom Vani - fejemet kidolgozott mellkasára hajtottam. Ujjaival hatalmas barna hajzuhatagomba túrt bele. Vállamról eltűrve tincseimet, forró csókot nyomott arra 's, hatalmas levegőt véve kirohant a szobából. Magam elé meredve álltam a hatalmas szoba közepén.
- Semmi baj. - halk szavaim töltötték be a helységet. Erőt véve magamon a nappali felé igyekeztem, ahol engem vártak. Fekete magassarkúm a sötétbarna parkettán élesen kopogott. A lépcsőhöz érve Neymart pillantottam meg, amint épp Jamessel beszélt. Tudomást sem véve az előbb történtekről odamentem hozzájuk.
- Sziasztok! - köszöntem mímelt mosollyal 'melyet James felé küldtem.
- Szia Vani! - komor hangon üdvözölt "ismételten" a Real tízese.
- Ti ismeritek egymást? - értetlenkedett Neymar.
- Háát... őőő... jah. - forgattam szemeimet. - Ney, gyere egy kicsit - húzom magam után a férfit - tudnod kell valamit.
- Mit? - szemei kérdően néztek rám
- James és én régen jártunk, és ő... - hangom egyre halkabb lesz ahogy a mondat vége felé érek - még mindig szeret engem. - tekintetem a padlót bámulja.
- Tudod, régen én is jártam vele - röhögte el magát. - De most komolyra véve a szót, nem érdekel, hogy jártál vele. Az akkor volt most meg már engem szeretsz. kacsintott rám - Sőt, küldjünk el most mindenkit mert már... érted? - arcán perverz mosoly villant, ami nekem nagyon tetszett.
- Essa nem veszed fel? - Neymar ordított a konyhából fel a szobámba, ahol éppen a laptopomat fürkészve olvasgattam a blogokat. - Essa - kiáltott fel hozzám másodszor is.
- De, megyek már. - csuktam le a gépem tetejét. A lépcsőn mint a szélvihar, süvítettem lefelé a telefonomhoz. - Haló? Vanessa dos Santos beszél.
- Jó napot kívánok. Én Maria vagyok, tudja a kórházból.
- Igen, igen.
- Megjöttek az eredmények, és már át is veheti őket a kórházba. - hangja kedvesen csengett a vonal másik végén.
- Köszönöm. Akkor indulok is. - köszönés nélkül raktam le a készüléket majd az ágyra hajítottam.
- Ki volt az? - lépett hozzám Neymar, kezét derekamra tapasztotta és hevesen csókolgatni kezdett.
- A kórházból hívtak, hogy megjöttek az eredmények. - keze egyre lejjebb csúszott a testemen, amitől kirázott a hideg. - Ney, ne most mennünk kell az eredményekért.
- Muszáj? - suttogta halkan a csókba
- Igen, igen muszáj. - nevettem el magam, de mire bármit is tudott volna reagálni én már az ajtóban álltam útra készen.
***
A kórház előtt Neymar keresett egy árnyékos helyet majd leparkolt.
- Hölgyem - az ajtót kinyitva segített ki a járműből. - És, milyen eredmények is jöttek meg? - váltotta komolyra a szót, amire én csak egy apró mosollyal és egy vállvonással feleltem.
- Azt majd megtudod. Nah de itt is vagyunk. - léptem be a kórházba és a recepció felé vettem az irányt. - Jó napot. Vanessa dos Santos vagyok és az eredményeket szeretném elkérni.
- Jó napot. Egy pillanat és már is hozom a papírt. Addig foglaljon helyet a párjával a várakozóban. - a nővér kedves szavait megfogadva leültünk egy székre. A helységben egy leukémiás kislány várakozott a szüleire. Gondolom, a szülei a büfébe mentek le neki valami kis harapnivalóért.
- Szia - köszönt a leányzó Neymarnak - Aláírnád a macimat? - nyújtotta gyönge kis karjával Ney felé az apró barca mezes plüssmackót.
- Szia. Persze. Hogy hívnak? - vette kezébe tollát a focista és a mackó felé nyúlt és óvatosan megfogva azt átvette a kislánytól.
- Elisabeth, de ha megkérhetlek úgy írnád, hogy Eli? - apró szembogara Neymar tekintetét fürkészte
- Persze Eli - gyorsan aláírta a mackót és visszaadta a kislánynak, aki apró kis lábacskáján visszalépkedett a helyére.
- Elisabeth, milyen gyönyörű név. - jegyeztem meg halkan. Abban a pillanatban meg is jelent a nővérke a papírokkal amit gyorsan átvettem tőle, majd a kocsi felé vettük ismét az irányt. Beülve a járműbe kinyitottam a borítékot. - Neymar...
- Igen? Essa mi az? - izgatottan kérdezett vissza - Mondjad.
- Terhes vagyok.
