1. rész: Kezdetek

Sziasztok. Másodszor kezdem el a blogomat. Maradok a Neymaros témánál. Remélem ez a 2. "változat" jobban elnyeri a tetszéseket. Hát akkor kezdem is.

Én Vanessa dos Santos vagyok, 17 éves. California államban élek San Diegoban egy kis tanyán, apukámmal /Richard dos Santos, 54/ és nővéremmel /Tiffany dos Santos, 21/. Anyukám születésem után 3 hónappal meghalt autóbalesetben, szerencsésnek érzem magam, mert én túléltem a balesetet de sajnos édesanyám nem. Hamarosan itt lesz a 18. szülinapom és felnőtt leszek. A nővérem rendezi a bulimat mindenféle jégszobrot, svédasztalt, virágcsokrot rendel a "nagy napra". Ma megyünk el venni ruhát a partyra és beszélnem kell vele a továbbtanulásomról. Hogy mért vele? Azért, mert rá úgy tekintek mint a második anyukámra, egész életemben kiállt mellettem és segített mindenben. Apukám kevesebb időt tudott velem tölteni kiskoromban mivel reggeltől estig kint dolgozott a tanyán. DE most már egy jól menő cégnél dolgozik, vállalati szakember, az is előfordult már, hogy el kellett utaznia egy-egy üzletkötés miatt.

-Vanessa! Kész vagy már? Indulnunk kéne, hogy elkerüljük a nagy forgalmat.- siettetett Tiffany.

-Pillanat, még fogat mosok!- igazából nem kellett fogat mosnom, mert már kész voltam. Csak bámultam a meseszép napfelkeltét az ablakban ülve és hallgattam madarak csicsergését. Felemelő érzés. ez tud engem igazán megnyugtatni. Imádok az ablakomban ülni. Olyankor csak bámulok kifelé a fejemből és nem törődök semmi mással.

-Gyere, menjünk.- nyitott be a szobámba a nővérem.

-Rendben. Beszélhetünk valamiről?- a szívem a torkomban dobogott. Mi van ha nemet mondanak, hogy nem mehetek Barcelonaba továbbtanulni? Annyira félek, mert az egy nagyon jó iskola amit megcéloztam. Egyszer már beszéltünk erről a dologról, de akkor még nem mondtak normális választ.

-Essa, most nem foglalkozunk semmi mással csak a vásárlással. Tudom, hogy nem a te világod, de legalább a kedvemért.

-De csak miattad! Semmi más miatt!- majd átölelt és megpuszilta a homlokomat. Beültünk a kocsiba és nekiindultunk a napnak. Bekapcsoltam a rádiót és megszólalt a kedvenc számunk amit egyből elkezdtünk énekelni. Gyorsan beértünk a városba. A nővérem keresett egy parkolóhelyet és leparkolt az árnyékba, hogy ne legyen forróság az autóba mire visszaérünk.

-Ez az a bolt!- mondta hangosan a tesóm.

-Psszt, halkabban.- kacsintottam rá. Amikor benyitottunk az a rengeteg csillogó ruha, cipő, táska ami ott volt. Nem az én világom, de a tesóm miatt végig kell csinálnom.

-Uhh, nézd Essa! Ez meseszép! Ezt mindenképpen felfogod próbálni! Meg ezt is! Meg ezt is!

-Tiffany, nyugalom, van időnk! Először csak ezt próbálom fel, utána a többit is.- majd leakasztottam a méretemnek megfelelő ruhát a vállfáról és bevittem magammal az öltözőbe.

-Kész vagy már? Tudok segíteni?- kiabált át a nővérem a próbafülke másik oldaláról.

-Nem kell. Mindjárt készen vagyok!- kinyitottam a fülke ajtaját és a nagy csillogó rózsaszín estélyiruhámban és magassarkúmban kitipegtem a tesóm elé. De ő csak nyitott szájjal bámult, meg sem bírt szólalni, szó szerint az álla a padlót súrolta.

-Tiff, csukd be a szádat. Téged bámulnak a fiúk is.

-Nem engem bámulnak, hanem téged. Gyönyörű vagy ebbe a ruhába! Igazi kis hercegnő. Ezt fogjuk megvenni! A cipő nem nyom? Kényelmes?

-Igen, kényelmes. Csak még meg kell szoknom a magassarkúakat.

-Öltözz vissza és megvesszük a ruhát.- visszamegyek a próbafülkébe leveszem a ruhát és visszaöltözök a már megszokott kényelmes rucimba. Odamegyünk a kasszához kifizetni a ruhát amikor egy srác leszólít.

-Szia! Én, Carlos Ramírez vagyok egy modell cégtől. Itt a névjegyem, hívj fel bármikor! Nagy jövő áll előtted ilyen téren!

-Jó napot! Köszönöm.- és ahogy kimondtam már ki is viharzott a boltból.

-Itt vagyok!-mondtam a nővéremnek és mellé álltam a kasszánál.

-Csak ez a ruha és cipő lesz?

-Igen!

-Ez annyi mint, 439 dollár.

-Rendben, Tessék!

-Köszönjük, további szép napot!

-Viszont látásra!- köszöntünk el a bolti dolgozóktól.

-Hát ez meg mi Essa? Egy modell ügynökség? Úr isten! Hazaérünk fel kell hívnod őket!

-De...

-Semmi de! Felhívod őket és kész! Apa is biztos fog örülni neki!- erősködött a tesóm, hogy hívjam fel őket. De minek? Odaértünk a kocsihoz bepakoltunk és indultunk haza, mert még rengeteg dolgunk volt a tanyán.

-Szia apa megjöttünk!- felugrott a kanapéról és odafutott a hozzánk és agyonpuszilta mind a kettőnket.

-Nah, hogy sikerült a vásárlás?-kérdezte.

-Meséld csak el Essa mi történt.

-Köszi Tiff, hogy meghagyod nekem.- mondtam neki- Háát, hol is kezdjem. Bementünk a boltba, majd kiválasztottam egy, a nekem tetsző ruhát és felpróbáltam a hozzá illő cipővel...

-Láthatnám a ruhát?- vágott közbe apu.

-Majd csak a szülinapján!!!-folyatta Tiffany.

-Befejezhetem? Köszi... Nah amikor odaértünk a kasszához leszólított egy modell céges ügynök és adott egy névjegykártyát.

-Add csak, hagy nézzem meg. Jajj, Carlost ismerem! Jó barátom! Barcelonába visz ki magával lányokat és modellt csinál belőlük. Hívd fel őket bátran!

-Akkor kérem vissza a papírt!-fogtam és felmentem a szobámba, megkerestem a telefonomat és felhívtam Carlost! KICSÖNG!