2. Rész: "Siklok az álmaim útján"

Felveszik és egy mély, rekedt hangú férfi szól bele a telefonba.

-Hallo! Ki az?- szólal meg Carlos.

-Jó napot kívánok. Én Vanessa dos Santos vagyok akinek ma San Diego egyik ruhaboltjában adott egy névjegykártyát és mondta, hogy hívjam bármikor.- Köszönök félve. A szívem a torkomban dobog, nagyon izgulok, hogy vajon mit fog majd felelni.

-Dos Santos? Véletlenül nem az apukád Richard dos Santos?- kérdezi, és valahogy érezem, hogy egy görbe vonalacska rajzolódik fel arcára.

-De, igen ő az én édesapám. Mesélt Önről...

-Kérlek, nyugodtan tegezz csak le!- figyelmeztet kedvesen.

-Akkor... mesélt rólad, hogy régen jó barátok voltatok, csak sajnos a munkád miatt nem tudtatok többet kapcsolatot tartani. De most valahogy a sors is azt akarja, hogy a szálak megint összefussanak.

-Hát igen!- nevetünk fel Carlossal.- Nah, de mit szólnál, ha holnap mondjuk olyan 9:30 körül átmennék és megbeszélnénk ez a modell dolgot. Természetesen elviszlek magammal Barcelonába, holnap csak a részleteket kell megbeszélni.-közölte kedvesen.- Akkor hova is menjek? Ugyan ott laktok mint régen?

-Jujj, nagyon szépen köszönöm.-nevettem fel.- Igen, még mindig ugyan ott lakunk. Várunk holnap! Szia!- köszönök el.

-Nincs mit köszönni ezen. Szia!- majd letette és lerakom a telefonomat a fésülködőasztalomra és ráborulok háttal az ágyra. Bámulom a plafont és a felhők felett járok három méterrel. Minden olyan tökéletes. Az életem sínen van és ezerrel vágtatok Barcelona felé ahol kedvenc csapatom az Fc Barcelona játszik. Gondolataim azon cikáznak, hogy vajon anyukám büszke lenne e most rám?!

-Anya most biztos büszke lenne rád.- dől be mellém az ágyba Tiffany és mind a ketten felnevetünk, mert tudjuk, ez egy új élet kezdete lesz!

-De nem csak rám lenne büszke, hanem rád is.-kacsintotok rá és csak még jobban nevetünk.

-Húha, húgi én megyek aludni, mert már későre jár.-ásít egyet- Jó éjt!

-Ennyire elszaladt az idő? Jó éjszakát- Ölelem át és nyomok egy puszit a homlokára, majd betipegek a fürdőbe és lezuhanyozok. A kellemes hűs víz alatt megnyugodok és eléggé elálmosodok. Kiszállok a zuhany alól és a puha törülközőmmel megtörülközök, majd felveszem a pizsamámat és bedőlök az ágyamba, és lehunyom a két gesztenyebarna szemem és álmodozok Barcelonáról. Reggel a madarak csicsergésére és a nap lágyan világító, meleg sugaraira kelek fel. Gyönyörű napvilág tárul a szemem elé, ahogy bámulok kifelé az ablakon. De ideje nekiállni készülni. Apuéknak nem akartam szólni arról, hogy Carlos meglátogat ma minket, szeretném, ha meglepetés lenne számukra ez az egész. Odatipegek a szekrényemhez, kiválasztok egy kényelmes ruhát és magara öltöm. Levánszorgok a konyhába és a lépcsőn egy finom illat csapja meg az orrom.

-Jó reggelt! Csak nem bundás kenyeret sütöttél Tiff?- korog fel a pocim.

-Boldog 18. szülinapot Essa! De igen. Tudom, hogy az a gyengéd. Gondoltam a szülinapodra csinálok neked.- és ekkor csöngetnek.- Várunk valakit?- kérdezi a nővérem.

-Köszönöm! Jujj, el is felejtettem, hogy ma van! Igen! Carlost várom, mert ma beszéljük meg mikor indulunk.-odasietek az ajtóhoz és kinyitom.

-Szia! Gyere beljebb!- köszönök neki.

-Szia!-majd befárad, én meg becsukom utána az ajtót.